Translate

Kerti út készítése magaságyás támfallal 3. rész: magaságyás feltöltése

Elérkeztünk a Kerti út készítése magaságyás támfallal trilógia befejező részéhez. :-) Ha valakit érdekelnek az előzmények, akkor az első rész a tizenkilenc méter hosszú régi járda elbontásáról, majd az azt követően megépítésre kerülő új járda történetét meséli el. A második rész pedig a járdát megtámasztó, két részből álló magaságyás megépítését mutatja be. A harmadik, és egyben befejező részben (igen, ebben itt, amit éppen olvasol) már a kész magaságyás több évre tápanyaggal ellátott módon történő feltöltéséről szól.

Nagyjából az elkészültét követően két héttel nekiálltam a magaságyás feltöltésének. Ehhez először geotextilből vágtam kicsit szélesebb és kicsit hosszabb csíkokat, mint a magaságyások belső mérete. A geotextilt az egyik barkácsáruházban vettem még amikor a gyerekeknek készítettem a homokozót. Egy méter széles és tíz méter hosszú volt. Mivel jó árban volt, több tekercset is vettem, hogy jó lesz az még valamire, hiszen egy kertes házban szinte mindig minden jó lehet még valamire. :-)

A magaságyás belső szélessége harmincöt centiméter. A tekercs geotextilt pont középen úgy ahogy volt, tekercsben félbevágtam egy fűrészlappal, így lett két tekercs fél méterszer tízméteres mini tekercsem. Ezt megismételtem még egy egész tekercs geotextillel. Az így kapott mini tekercsekkel szépen kibéleltem a magaságyások alját úgy, hogy minden oldalon felhajtottam a belső falra a feleslegeket. Két célt szolgál a geotextil: nem engedi, hogy a bárminek a gyökere, ami a magaságyásban van, kijusson onnan, illetve nem engedi be a vakondot a magaságyásba. Mindkét dolog nagyon hasznos. tud lenni. Bár én nem tervezek olyat bele ültetni, amitől félnem kellene, hogy kiszabadul onnan (pl bambusz, trombita folyondár, stb.).

Miután szépen ki volt bélelve mindkét ágyás, jöhetett bele tíz-tizenőt centi föld. Ez sima föld a kertemből. Felhalmozódott egy nagyobbacska dombocska, amikor a zúzottköves kocsibeállót csináltuk, így volt honnan tölteni az ágyást. Szóval, tíz-tizenöt centi föld került az aljára. Erre vastag, száraz faágak. Volt közte mindenféle vastagságú, és hosszúságú darab. Ez lesz az ágyás alján a lassan lebomló tápanyagforrás a talajnak. Ebből jó sokat beledobáltam. Azért kellett a föld alá, nehogy kiszúrja a geotextilt a sok ágvég. Mikor úgy ítéltem meg, hogy elegendő vastag ág van benne, akkor következett a zöld trágya, azaz a kertemben korábban lenyírt fű. Ebből is jó sokat elteríttem benne, majd jó alaposan betapostam, hogy kitöltse az alatta lévő ágak közötti helyeket is. Ez a gyorsan elbomló, nitrogénben gazdag tápanyagforrás a talaj számára.

Amikor ez is megvolt, jött rá egy szép vastag réteg jó érett házi komposzt, amit a kert végében "termelek" egy kb másfél méter magas, négy méter hosszú, két méter céles kupacban. :-) Szóval, jól beszórtam komposzttal, ami szintén jól fog jönni a bele ültetett növényeknek. És a legvégén jött a tetejére ismét a kertemből származó termőfold réteg. A fotók alapján mindenki belőheti az arányokat, hogy melyik réteg milyen vastag is volt. Ezzel kész is lettem...

Tudtam, hogy a rengeteg szerves anyagnak, és a frissen töltés miatti laza szerkezet okán, az első egy-két évben (még 2019 tavaszán készült a teljes járda + magaságyás komplexum) sokat fog tömörödni, szűlyedni a benne lévő talaj szintje, ezért az első két évben csak paradicsomot és paprikát ültettem bele, mert azokat ősszel úgyis ki kell tépni, tavasszal pedig újra ültetni. Ilyenkor volt lehetőségem utána tölteni talajjal.

Folytonnövő paradicsomok

Csoki Habanero chili paprikák

Pepperoni paprikák

Cseresznye paprikák

Egyébként (mint az iménti négy fotón is látható) gyönyörű paradicsomok és paprikák nőttek benne. A második év végére szépen beállt a talaszint, ezért idén évelőt telepítettem bele. Az egész család imádja a ribizlit, úgy ribizli bokrokat telepítettem bele. A két ágyásba összesen tizennégy bokrot (fekete, fehér, pirós, rózsaszín vegyesen), de ez majd egy későbbi önálló poszt témája lesz.

Akit érdekel, itt éri el az előző rész:
Kerti út készítése magaságyás támfallal 1. rész: kerti út elkészítése
Kerti út készítése magaságyás támfallal 2. rész: magaságyás építése

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések

Kerti út készítése magaságyás támfallal 2. rész: magaságyás építése

Az előző részben ( Kerti út készítése magaságyás támfallal 1. rész: kerti út elkészítése ) leírtam, hogyan bontottam el a régi járdát, és a támasztékául is szolgáló kerítést. Hogy csak pár szóban ismételjem önmagam (akit bővebben érdekel, olvassa el az előző részt is) , a kertünket egy tizenkilenc méter hosszú járda választja ketté, ami a házunkat köti össze a melléképülettel. A járda két oldalán különbözik a talajszint magassága, így a járda a nem megfelelő támaszték miatt idővel megsülyedt. Ezt a "komplexumot" bontottam el, és gondoltam újra egy járda, és az azt megtámasztó zsalukőből épült magaságyás viziójában. Az első részben a bontásról és a járda újjáépítéséről írtam, ebben a részben pedig a magaságyás megvalósulását szeretném írásba foglalni... Miután a járda zsaluzatát elbontottam pár nap után, szinte azonnal nekikezdtem a járda melletti rész talajmunkájának. Amennyire tudtam, megtisztítottam a területet, valamint kivágtam a talaj szintjén a járda mellett magányosa

Homokozó készítése házilag örökélet +1 év időtartamra...

Amikor végre beköltöztünk álmaink kertes házába, egy valamiről tudtam biztosan, hogy muszáj lesz a kertbe. Egy homokozó. Lévén, hogy három kicsi gyermekünk van, nem létezhetünk homokozó nélkül. Első gondolatunk az volt, hogy veszünk egyet, amit kiszállítanak, aztán csak össze kell szerelni otthon. Szét is néztem az interneten, de mindhiába. Vagy nagyon kicsik voltak, vagy nagyon silány anyagból készültek (néhány vékony deszka) , vagy ha olyat láttam, ami megfelől méretű és minőségű volt, akkor az egy komplett rönkfa játszótér volt. De mi csak egy homokozót szerettünk volna. Ekkor döntöttem úgy, hogy majd én magam barkácsolok egyet, hiszen nem áll anyira tőlem távol az ilyesmi. Úgy gondoltam, hogy míg a gyermekeink ki nem növik a homokozós korszakot, nem szeretnék még egyet készíteni, így alap volt, hogy erős, időtálló homokozó legyen belőle (ezért a címben a nilván enyhe túlzás) . Méretét tekintve elvárás volt, hogy a három gyerek kényelmesen elférjen benne. Így esett, hogy két métersz